Vendégeink voltak, és ifjúkori csavargásainkra terelődött a szó. Saját felfedezéseinkre, ahogy a világ tágult általuk, és ahogy megtaláltuk azokat a helyeket, ahol örökre otthon lehetnénk.
Sok év telt el azóta, és már réges-régen nincsenek meg azok az otthonok, ahova visszavágyunk, réges-régen nincsenek már meg azok az emberek, akik visszavárnának…
De néha azért utazom. Virtuálisan. Idegenként nézve meg egykori kedves tájakat, láthatatlanul lopakodni oda, ahova már nem is érdemes.
Édes-keserű dolog ez. Önkínzó ostobaság. Mert a Google Earth nem jó másra nekem, csak nosztalgikus álomutazásra.
2 thoughts on “Nagy utazás…”
Comments are closed.
“..Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem….”
– Petőfi: Az Alföld –
TÖRÉSEK FÉSZKEI
(részletek)
(2012.03-06.)
írni bal kézzel jobb is lehetne
de nem annyira szörnyű
mint amikor a szörnyeteg kézfej tépi a karját
ilyen önmarcangolással írok
***
felső testem fészke fáj
tizenkét békegalambom fészke
fészkükbe belelőtt galambraj
a tollhullás
***
ma megtudom milyen tüzes a vasfióka
akit fölkaroltam
akit karomban ringatok
csontfészkem velőbölcsőjében
síró tűz tolla lobban testem fészkében
lávája folyik a két szememből
***
reggeli után megint tüzesedik a vas a karomban
hőn tollászkodó napként izzik a velőmben
ég a torkomban a láng nyelvén daloltat
és amikor végre a számból a déli harangszó kiolvad
szomjúhozó lázamra tűzoltó víz villogása kíséretével
porral oltó láz- és fájdalomcsillapító áldása érkezik
aztán néhány napig még a begyulladt emberek
keserű mazsoláját is csipegetem
***
kezem-lábam fészkei ujjonganak
felső testem fészke szíveng
vagy zsonganak zsengén
mikor a madárköltő füttyszava repeszti meg
a burkolt gondolatok tojáshéjait
és a prózai létbe belechipog a
kín-
rím.
***
a megszentelt pillanat két nyitott madárszemén át
egy mozgó várost láttam ébrenlétemben
egy mozgóst
először 3D-ben a vonalas tervrajzát
amely szemvillanásra épült fel és valósult meg
és mint rengeteg kígyó egy testként mozgott előre
nagyvárosi összhangban kúszott lakóival
a célja felé egy kietlen tájon
vagy egy még ismeretlen fűtlen földön
és mintha kiszemelt áldozata felé kúszott volna
aki összetörve fekszik életfenntartó útjában
***
földönfutó madárköltő
fohászkodom strucctollakért
mielőtt íróeszközömmel végleg begolyóznék
ó legalább egyetlen egy futhatna ide-oda
keresztül-kasul beporozva papírom félsivatagát
hogy megismerjem mi is az a dürgés
egyszerűen nem tudom megemészteni azt
ami hazányi élőhelyemen nőttön-nő
és amit más kaszál
pedig már vesémig nyeltem követ
ennek-annak érdekében
nehogy kihalt faj legyek
kinek a siratóének is fáj
***
én bizony beengedtem az Istengondolatot
be én bizony
a leghőbben vágyott vendéglátó szeretet vezérelt
mikor kaput nyitottam neki éneklő
jeles madárhomlokomon
***
Hazám turulhomloka csonthiányos
Hazám lyukas koponyája formázza
a nyugat által lekicsinyelt
Kárpát-medencét
itt csak egy titánháló foghatja fel
a magyarok Istenének magvas gondolatait
***
egy-két év múlva kiveszik humeruszomból
a velőűrszeget
csak akkor lesz fészekhagyó
jobb felkarom vasmadara
csak akkor hagyja el fészkecske hazáját
csak akkor indul igazán kalandozni
alkonyattájt