Sok-sok éve, a nyolcvanas évek közepén, kikerülve a főiskoláról, azon gondolkodtam, hogy hogyan fogok meggazdagodni. Írtam az ötleteket, feltűztem a falra, és lépéseket tettem megvalósításukra. Mondanom sem kell: nem sok sikerrel. Nem pénzre, csak tapasztalatokra sikerült szert tennem, ami azért nem volt minden eredmény nélkül. Elsősorban azt tudtam meg, hogy mire vagyok képes, illetve, hogy senkiben sem bízhatok meg, csak magamra számíthatok. Az egyik ötletem az volt, hogy egy – akkoriban divatos – diplomata táskával járva számítógépeket fogok javítani, konfigurálni, vírust írtani, stb… Megjelentek már az első XT-k és AT-k, az első IBM klónok, elsősorban a közintézményekben. A Commodore-k, ZX Spectrumok, HT-k korában ez nagy dolog volt. Persze nem lett az egészből semmi. Más elfoglaltságaim lettek, jöttek a gyerekek, és nagyot fordult velem a világ. Most, az ötvenen túl jutottam el oda, ahova egykor vágytam: azt csinálom amit szerettem volna. Persze nagyon sokat változott minden, a számítástechnika megdöbbentő fejlődésen ment át, arra kényszerítve a hozzám hasonlókat, hogy folyamatosan képezzék magukat.
És most, zsebemben egy parányi pendrive-val, rajta egy webszerverrel, honlapokat készítek, tárhelyet adok, honlapokat felügyelek és tartok karban, és csinálok mindent, aminek köze van a webes megjelenéshez. Mert ez a szép új világ virtuális.