Vendégeink voltak, és ifjúkori csavargásainkra terelődött a szó. Saját felfedezéseinkre, ahogy a világ tágult általuk, és ahogy megtaláltuk azokat a helyeket, ahol örökre otthon lehetnénk.
Sok év telt el azóta, és már réges-régen nincsenek meg azok az otthonok, ahova visszavágyunk, réges-régen nincsenek már meg azok az emberek, akik visszavárnának…
De néha azért utazom. Virtuálisan. Idegenként nézve meg egykori kedves tájakat, láthatatlanul lopakodni oda, ahova már nem is érdemes.
Édes-keserű dolog ez. Önkínzó ostobaság. Mert a Google Earth nem jó másra nekem, csak nosztalgikus álomutazásra.