Elfelejtett, nyomorba süllyedt vidéken autóztunk, rossz úton, kedvetlenül, érzékelve azt aminek nem kellene már lenni itt: reménytelen szegénységet. Gazos földekkel ölelt, erdőfoltos, kihalt, szelíd szépségű táj ez, olyan, ahova nem jön senki, mert nincs miért.
A semmiből, egy kanyar után tűnt elő a szélső ház, falán festmény, majd a többi hasonló, kb. 2-3×8-10 méteres falfestményekkel díszített épület. Bódvalenke. Megálltunk, fotóztam, jókedvű lettem. Erőt, akaratot, reményt láttam.
És elhagytuk a falut, a semmiben autóztunk tovább…